Ünnep. Alkalom. Talán egy esküvő. Egy születésnap. Vagy zongoravizsga.
Bármi, ami más mint a többi nap. Valami történik ilyenkor. Erre emlékezünk majd.
Fényképek őrzik, örökítik színeit, illatát.
Meg kell tanítanunk, a legelső pillanattól kezdve a gyermeknek érezni kell,
hogy vannak különleges események az életben.
Olyankor díszben a lélek, és díszben az ünneplő gyermek.
Szép ruhába öltöztetjük, mert attól is változik, amit és ahogyan éppen érez.
Nagyon korán meg kell tanítani a tiszteletet. Mások iránt, az ünnep iránt, saját maguk iránt.
Meg kell tanítani, hogy ünnepnapokon másképpen öltözünk – és másképpen viselkedünk.
Egyik segíti a másikat.
Alkalmi ruhában megváltozik a tekintet,
különös fénnyel csillog a szem, és büszkébb lesz a járás is.
A szép ruha tartást ad, és tiszteletet vív – magának is, viselőjének is, az ünnep tárgyának is.
Meg kell adnunk a gyermekeknek az élményt. Azért, hogy szépen élhessenek.
Hogy életüknek legyen minősége, mások által érthető, pontos üzenete.
Egyik módja annak, hogy megtanítsuk őket a szépre az, hogy szép ruhát adunk rájuk.
Ettől is lesz értéke az ünnepnek. És enélkül valami nagyon fontos nem történik meg.
Valami, ami nélkülözhetetlen a boldogsághoz.
Kiegyensúlyozott lelkivilághoz, önbizalomhoz és hithez.
Hit. Bármiben, csak higgyen a gyerek! Az első pillanattól kezdve.
És akkor sosem vész majd el sorsának titokzatos erdejében….
